?>

Hírek

Ózd: Csodák csodája!

2017-02-28

Akár kezdhetnénk így is a hétvégi mérkőzés beszámolóját, hisz amit fiaink véghezvittek maga volt a csoda… Legutóbb az ózdi csapat ellen idegenben 2012/2013-as szezonban tudtunk győzni.

Az őszi hazai vereségért, a becsületünkért, és a kiesés elkerülése miatt volt nagyon fontos, hogy ezt a télen jelentősen megerősített ózdi csapatot elkapjuk egy nagyon hosszú és fárasztó busz út után.

Csapatunk az első percek megilletődése és kapkodó játéka miatt a hetedik percre kétgólos előnyre tett szert a hazai csapat, azonban rövid időn belül Kovács parádés védéseinek és Csuka gyors góljainak köszönhetően a tizenkettedik percre már nálunk volt az előny (4-8). Ezt a négy gólt a félidő végére sikerült még eggyel megtoldani - még úgy is, hogy ebben a játékrészben három hétméteres maradt ki vendégoldalon - így ötgólos előnnyel (11:16) mehettek a fiúk az öltözőbe!

A második játékrészben is az történt, amit csapatunk elképzelt mind támadásban mind védekezésben. Nem találta a hazai csapat védekezésünk ellenszerét, mi pedig a kemény és jó védekezés után rendre gyors gólokkal tudtunk dominálni és folyamatosan növelni előnyünket, így a negyvenedik percben már nyolc gól volt az előnyünk (15-23). Csapatunk a nagy előny ellenére sem állt le a gyors és pontos játékkal, és a második félidő végére a tíz volt közte (23:33). Az utolsó két percben már csak kozmetikázni tudott az eredményen a hazai csapat, aki mindvégig sportszerűen játszva küzdött csapatunk ellen.

ÓAM-Ózdi Kc – Törökszentmiklósi KE (11:16) 25:33

TKE: KOVÁCS R. (16 védés/42%), CSUKA B. 8, Forgács P. 4, VUJOVIC M., GYÁRFÁS M. 4, SZÉKELY N. 4, Csébi D. 2, csere: Fehér M. (kapus), FARKAS K., Kovács I. 1, Hajdú P. 4, Zsigmond G. 4/3, DEÁK G. 3, Miksi I., Túri D., Nagy T.

Kiss Dániel: „Nyugodtan mondhatom, hogy az első pár percet leszámítva az történt a pályán, amit mi szerettünk volna. Levédekeztük a gyors és erős ózdi belső embereket, ezek mellé pedig támadásban jöttek a gyors a pontos befejezések! Ha mégis át jutottak volna a védelmünkön, akkor a kirobbanó formában védő kapusaink állták a lövések utjait. Nagyon fontos győzelem volt egy nagy nehéz sorozat elején. Láthatjuk, hogy sok munkával bármi lehetséges. Ez a siker ismét hitet és nagy lendületet adott a mindenkinek.

Csébi Dávid: „Először kicsit féltem, hogy milyen lesz a pályára lépni az új csapatban, de a kezdeti feszültséget sikerült hamar leküzdenem és próbáltam mindent megtenni én is a győzelemért, ami hellyel közel össze is jött. A sikeres bemutatkozás ellenére azért érzem, hogy sok idő kell még ahhoz hogy teljesen betudjak illeszkedni a csapat játékába. Nagyon jó érzés volt hosszú idő után ismét győztesen lejönni a pályáról.”

Kovács Róbert: „Nagyon jó mérkőzés volt a szezon eddigi legjobb játékát nyújtottuk. Pontos támadójáték és remek védekezés. Nagyon fontos győzelmet arattunk!”

Zsigmond Gergely: „Felszabadultam éreztem magam a pályán. Mindenki tudott valami pluszt nyújtani, ami segített minket a győzelemhez. Fantasztikus érzés volt, hogy egy ilyen jó csapatot, mint az Ózd egy ilyen nagy gólkülönbséggel tudtunk megverni idegenben.”

 

Kapcsolat

TÖRÖKSZENTMIKLÓSI KÉZILABDA EGYESÜLET  |  5200 Törökszentmiklós  Herman Ottó 12/B   |  torokszentmiklosike@tke.hu 
+36302589470  |   +36302460355

Partnerek

A weboldal a Törökszentmiklósi Kézilabda Egyesület megbízásából 2016-ban. Minden jog fenntartva!