?>

Hírek

Nyeső Soma a serdülő válogatott kapujában

2019-05-07

Kecskeméten és Mezőkövesden is a legjobbak közé választották Nyeső Somát a szakemberek, így bekerült a Kelet-Magyarország serdülő válogatottjába, ami azt jelenti, hogy már csupán egy apró lépésre van magyar válogatottól. Soma és édesapja számolt be az elmúlt hónapok eseményeiről és folytatásról.

Nyeső Péter, Soma édesapja és egyben egyik edzője vázolta először a helyzetet.

- A 2004-2005-ös korosztály számára kiválasztó programot indított a Magyar Kézilabda Szövetség annak érdekében, hogy a jövőbeni serdülő válogatott gerince kialakuljon ebben az évben. Megyei, régiós és összevont régiós kiválasztó táborokat szerveznek ennek érdekében. Soma kettőn már túl van és mindkettő annyira jól sikerült, hogy május 16-án Kelet-Magyarország legjobbjai között bizonyíthat Mezőtúron. Ami különösen nagy büszkeség, hogy Somán kívül csupán egyetlen olyan kézilabdázó van ebben a keretben, aki nem az első osztályban játszik.

A következőkben Soma meséli el, hogyan kezdődött a pályafutása, milyen várakozásai vannak a jövőt illetően.

- Négy évesen kezdtem el a sportágat, édesapám és Kis Gergely volt az edzőm, apa megtanította a szabályokat, illetve az utcán gyakoroltunk. 6-7 évesen kerültem egyesülethez, a Törökszentmiklósi KE-hez, ahol azóta is játszom. Az első komoly sikert az U8-as korosztályban értük el, amikor is bejutottunk az országos döntőbe és ott hatodik helyen végeztünk, majd egy évvel később másodikak lettünk. Több tornán is a legértékesebb játékosnak választottak, illetve gólkirály is voltam Szentesen és a Drén-kupán.

Az idei bajnokságban már a nála lényegesen idősebb serdülők között is bizonyíthat Soma.

 - Eleinte stresszes voltam ezeken a mérkőzéseken, de a negyedik meccset követően már felvettem a ritmust és nagyon élvezem, hogy erősebbek, idősebbek ellen játszhatok. A serdülőknél a balszélen kapok lehetőséget, míg a gyermekbajnokságban irányító vagyok, de ezt már megszoktam, mert kiskoromtól kezdve a nagyoknál mindig a szélen szerepeltem. Az U14-ben az őszi idényt követően a második helyen álltam a góllövőlistán, de egy hátsérülés miatt néhány hónapot kénytelen voltam kihagyni, de szerencsére a két válogatón rész tudtam venni.

- Az elsőt Kecskeméten rendezték, a másodikat pedig Mezőkövesden. Mindkét helyszínen posztonként kellett sok ügyességi és technikai feladatot elvégezni minél gyorsabban és mindent pontoztak a szakemberek, majd a végén játszottunk egy meccset, ahol szintén jól ment a játék.

Hetente három-négy edzésen veszek részt attól függően, hogy a hétvégén van-e mérkőzésünk, illetve minden héten úszok, ami jót tesz a hátamnak.

A jövőjéről is beszélt a fiatal játékos.

- Nyolcadik osztályos vagyok, a középiskolát szeptemberben Budapesten kezdem, mert az FTC-ben folytatom a pályafutásomat. Az U15-ös első osztályú csapatban játszhatok majd a következő szezontól. Békésről,Gyöngyösről és a Fradiból is megkerestek, hogy szeretnének leigazolni, végül a zöld-fehérek mellett döntöttem.

Mint azt Nyeső Péter edző elmondta, az U14-es bajnokság legutóbbi játéknapján a miklósi csapat a Kiskőrös ellen három meghatározó játékosa nélkül is magabiztos győzelmet aratott, azonban a Lajosmizsével ilyen felállásban - a belső posztokon játszók zömét nélkülözve - nem bírt, így megszakadt a bajnoki veretlensége, de továbbra is magabiztosan vezeti a tabellát négy fordulóval a zárás előtt.

Kapcsolat

TÖRÖKSZENTMIKLÓSI KÉZILABDA EGYESÜLET  |  5200 Törökszentmiklós  Herman Ottó 12/B   |  torokszentmiklosike@tke.hu 
+36302589470  |   +36204949815

Partnerek

A weboldal a Törökszentmiklósi Kézilabda Egyesület megbízásából 2016-ban. Minden jog fenntartva!