?>

Hírek

Remekeltek U10 csapataink

2019-02-26

Az elmúlt hétvégén folytatódott a gyermekbajnokság az U10-es korosztályok számára, mind a lányok, mind a fiúk pályára léptek. Gulyás Péter és Kis Gergely tanítványai is remek játékot produkáltak. azonban

- Az U10-es fiúk néhány héttel ezelőtt Debrecenben a Főnix-kupán már megmérették magukat ebben az évben  - roppant erős mezőnyben - és ez látszódott is a játékukon. A honi szövetség engedélyével két csapatot is nevezhettünk az U10-es régiós fiúbajnokságba, ami örömteli, hiszen így mindenki számára megfelelő játékidőt tudok biztosítani. Mindkét együttesünk Törökszentmiklóson szerepelt ezúttal: az I-es csapatunk a Szajol és Szolnok ellen lépett pályára, míg a II-es a Bethlen-Törökszentmiklós és a Tiszaföldvár ellen. Bár az eredményeket még nem számolják ebben a korosztályban, de a pályán nyújtott teljesítményünk nagyon meggyőző volt, végig fölényben kézilabdáztunk mindegyik találkozón. Külön öröm volt látni, hogy amiket az edzéseken gyakoroltunk, azok a játékelemek visszaköszöntek éles szituációkban és olyan dolgokat láttam a fiúktól, amiket sokszor csak a felnőttek képesek végrehajtani. Gyors szabaddobásokból sok gólt szereztünk, valamint a visszarendeződésünk is olyan jól működött, hogy rendre labdákat tudtunk szerezni – nyilatkozta Kis Gergely.

- A most remeklő játékosok legközelebb az U11-es korosztályban bizonyíthatnak, ami nagy ugrás lesz számukra, hiszen ott már nem szivacskézilabdával játszanak, valamint a kosárlabda pálya méretű játéktérről áttérnek a szabványos kézilabda pályára. A tehetségükből fakadóan vélhetően ez sem okoz majd gondot nekik.

 

A lányok Gulyás Péter irányításával Tiszaföldváron szerepeltek, ahol a házigazdák mellett a Túrkeve ellen léptek pályára. Számukra jóval hosszabb volt a téli szünet, de a játékukon nem látszódott, Péter teljes mértékben elégedett volt a látottakkal. Az edzéseken gyakorolt elemeket meg tudták valósítani a lányok mindkét mérkőzésen.

 

Kapcsolat

TÖRÖKSZENTMIKLÓSI KÉZILABDA EGYESÜLET  |  5200 Törökszentmiklós  Herman Ottó 12/B   |  torokszentmiklosike@tke.hu 
+36302589470  |   +36204949815

Partnerek

A weboldal a Törökszentmiklósi Kézilabda Egyesület megbízásából 2016-ban. Minden jog fenntartva!