?>

Hírek

Hamar beilleszkedett

2019-02-19

Bárány Máté Abonyban kezdte kézilabdás karrierjét, de tavaly nyár óta már a Törökszentmiklósi KE soraiban bontogatja szárnyait. Tehetségéből, és szorgalmából fakadóan a gyermek csapat mellett a serdülőknél is hétről-hétre szerephez jut, a következőkben őt ismerhetik meg.

Bárány Máté idén lesz csupán tizennégy éves, de már a serdülő együttesnek is tagja és velük is készül az edzéseken. Ezáltal mindkét korosztály bajnoki mérkőzésein szerephez jut.

- A tavalyi évben szerződtem a Törökszentmiklósi KE-hez, korábban Abonyban kézilabdáztam – kezdte Máté. - Az alapozást erre a szezonra már a csapattal kezdtem és nagyon jó felkészülést csináltunk végig. Az U14-esekkel a harmadosztály alapszakaszát az ősszel megnyertük, a múlt héten pedig két győzelemmel kezdtük a felsőházi rájátszást, így vezetjük jelenleg a tabellát és szeretnénk megnyerni a bajnokságot. Gyorsan beilleszkedtem, mert remek közösségről van szó, nagyon jól összecsiszolódott a gárda és van két-három olyan játékosunk, akik akkor is képesek húzni a csapatot, amikor a többieknek nem megy annyira a játék. Ők sajnos most sérültek, ezért is számított szép teljesítménynek a múlt heti.

- Debrecenben és Kecskeméten is részt vettünk a közelmúltban rangos tornán, ahol élcsapatokkal is megmérkőzhettünk és lemérhettük, hogy hol tartunk hozzájuk képest. Ezeken az összecsapásokon is kénytelenek voltunk nélkülözni néhány alapemberünket, de akik így több szerephez jutottak, ők is bizonyították, hogy megállják a helyüket.

A tizenhárom esztendős fiatalember a saját pályafutásának kezdetéről is mesélt.

- Öt évesen kezdtem sportolni, de akkor a focit választottam, 2-3 évvel később próbáltam ki először a kézilabdát. Ezt követően volt egy komoly sérülésem, amiből kifolyólag már csak egy sportágat űzhettem versenyszerűen. A szakemberek szerint lényegesen több tehetségem van a kézilabdához, mint például a futballhoz.

 

Máté több poszton is képes kimagasló teljesítményre.

- A saját korosztályomban, az U14-ben balátlövőként szerepelek, de a serdülők között irányítót játszok, mert ott fizikálisan jelentősen előttem járnak a többiek. Egyébként sem a klasszikus átlövő stílust képviselem, aki csak felugrik és lő, hanem szeretek cselezni, akár balra, akár jobbra, attól függően, hogy az ellenfél védőjének mi a gyengéje. A jövőmet is a kézilabda pályán képzelem el, szeretnék komoly szintre eljutni felnőttként.

 

Iskolába továbbra is Abonyba jár Máté, a Somogyi Imre Általános Iskola 7. osztályos tanulója.

- Suli után a csapattársammal indulunk Törökszentmiklósra, és valamelyik szülő visz át minket edzésre. Közel egy órát utazunk, de megéri, mert nagyon hasznosak a tréningek.

Kapcsolat

TÖRÖKSZENTMIKLÓSI KÉZILABDA EGYESÜLET  |  5200 Törökszentmiklós  Herman Ottó 12/B   |  torokszentmiklosike@tke.hu 
+36302589470  |   +36204949815

Partnerek

A weboldal a Törökszentmiklósi Kézilabda Egyesület megbízásából 2016-ban. Minden jog fenntartva!