Megnézem a cikket!

Rendhagyó írás az NB I/B-be tíz év után visszatérő kisvárosi kézilabdacsapat első hazai mérkőzéséről – és felejthetetlen győzelméről... 

Törökszentmiklósi kézilabdamese

A CLAAS-Törökszentmiklósi KE 18–17-es félidő után egy góllal, 29–28-ra legyőzte hazai pályán a Csömör KSK együttesét szombat este az NB I/B-s férfi kézilabda-bajnokság Keleti csoportjának második fordulójában. Ennyi a rövid hír, ám ami mögötte van, az a mesekönyvek legszebb lapjaira kívánkozó történet – nemes ellenféllel, hősies küzdelemmel és ha nem is világra, de legalább egy kisvárosra szóló diadallal. Rendhagyó riportunk következik.
Prológus, melyben a mesélő töredelmesen bevallja, hogy szkeptikus hozzáállása miatt bizonytalan volt sztorija létjogosultságát illetően...
Történt, hogy egyik ismerősöm júniusban a következő mondatokkal hívott fel. „Te, jártam Törökszentmiklóson, és van itt egy kézilabdacsapat, amelynek az elődje tíz éve esett ki az NB I/B-ből, és most újra feljutottak. Figyelj, itt most mindenhol ez a téma, szerintem ez még neked is érdekes lehet. Komolyan, én még ilyet nem láttam, a csapból is ez folyik olyan nagy a felbuzdulás a városban.” Bevallom eleinte kétségeim voltak. No, nem az iránt, hogy érdemes-e elmenni Törökszentmiklósra – korábban csak átutazóban jártam a mintegy 22 ezer lakosú, Szolnokhoz közeli kisvárosban, tehát kíváncsi voltam a csapatra és a körülményekre is –, sokkal inkább azért, lehet-e annyira érdekes egy, a másodosztályba frissen feljutott kézicsapat mérkőzése, hogy arról írjunk is valamit? Lehet-e érdekes ez olyan számára is, akiknek fogalma sincs arról, hogy eszik vagy isszák a TKE-t? Eme sorokat olvasva, a nagyérdemű bizonyára sejti a választ. Hozzáteszem, kellett ehhez még egy e-mail, jó adag lelkesedés, egy szabadnap és egy mérkőzés...
Egy mérkőzés, amelyről majd még sokat mesélnek...
A bajnoki találkozó, amelyen az újonc – az első forduló idegenbeli veresége után, 25–30 Orosházán – hazai pályán fogadja a Csömört. Azt a Csömört, amely szintén NB II-es bajnokként, a Nyugati csoport győzteseként érkezett a hazaiak otthonául szolgáló Almásy úti csarnokba. A barátságos hangulatot árasztó sportlétesítmény már az ifimeccs alatt „félházzal” üzemel. Van, aki korábbi csapattársai, van, aki egykori tanítványai miatt szorít a fiataloknak, és van olyan is, aki egyszerűen csak nem bír már otthon magával. A Miklós–Csömör párharc első felvonását végül a vendégek nyerik 38–30-ra, miután a második félidő derekától fokozatosan felőrlik ellenfelüket, ami alighanem a hazaiak edzőjét, Kis Gergelyt bosszantja a leginkább. A fiait széles gesztusokkal irányító – hevesen mutogató, imádkozó, tapsoló vagy ez mind egyszerre... – szakember úgy érzi, több volt a meccsben, ám a lelátó népe, már a „nagyok” esélyeit latolgatva, csendesen veszi tudomásul, hogy az utánpótlás kikapott. Apropó, Kis Gergely. A fiatalember jellemzése mellett nem mehetünk el mindössze egy mondattal, tudniillik a TKE-ben játszott szerepe miatt kétségtelenül ő a – Törökszentmiklós berkein belül alighanem joggal használt kifejezés – sikerek fő letéteményese. A pályafutását súlyos sérülései miatt korán befejező, harmincas évei elején járó testnevelő tanár a klub elnöke, valamint ő készíti fel a felnőttcsapat mellett – ezt a feladatot közösen végzi Fejes Lászlóval – az utánpótlás-játékosokat is. Az egyesület „motorja” így joggal dicsekedhet azzal, hogy a klub alá jelenleg öt csapat (három férfi, illetve fiú, két női) és mintegy száz igazolt kézilabdázó tartozik. Miközben a klub első embere arról mesél, hogy az önkormányzat és az új névadó szponzor támogatása nélkül nem valósulhatott volna meg a másodosztályú indulás és a csapaterősítés – a tizennyolcas keret fele kicserélődött –, szépen-lassan megtelik a lelátó, ahol helyet foglal a város apraja-nagyja. Természetesen itt van a polgármesterasszony is, Dr. Juhász Enikő, aki elmondja, hogy semmi pénzért nem hagyta volna ki a hazai idénynyitót, ám hogy az esetében nemcsak egyszeri „hóbortról” vagy politikai kötelezettségről van szó, jelzi, hogy a debreceni labdarúgók sikereiről is lelkendezve beszél. Amikor arra terelem a szót, hogy egyes fórumokon a városban működő másik kézilabda-egyesület vélt vagy valós sérelmeiről olvastam, már komolyabb hangot üt meg, megnyugtat, hogy nem olyan élesek az ellentétek, ám elismeri, hogy ez a sporton túlmutató témakör – így nem is firtatom többet a dolgot, már csak azért sem, mert időközben a csapatok készen állnak a kezdésre, a szurkolók pedig arra, hogy egymásnak feszüljenek a „nagy meccsen” a felek. Az összecsapásról a hazai serdülők „tutira veszik”, hogy TKE-sikerrel végződik, ám a lelátó többsége már óvatosabban jósolgat, mondván nem ismerik a Csömört, és egyelőre az övéik erejét sem. Ennek megfelelően zsúfolt teremben ugyan, ám amolyan szalonhangulatban indul a találkozó. Az ifimeccsen még pókerarcú csömöri edző a felnőtteket irányítva már száz fokon ég, és lereagálja a mérkőzés minden egyes momentumát, tanítványai el is húznak néhány góllal, olyannyira , hogy a Kis, Fejes edzőpáros kénytelen időt kérni. A tanácsok megteszik hatásukat, a hazaiak átveszik a vezetést, s a felső sorban ülő suhancok is mind többet nyújtják a nyakukat a túlsó kapu felé – arra támadnak a hazaiak –, az első sorban ülő szőke tünemény helyett. Az első félidő végének közeledtével az is kiderül, hogy a hangosbemondó „munkaeszköze” is létezik, így a találkozó elejéhez képest decibelekben ki nem fejezhető különbséggel mondja be a dudaszó után, hogy 18–17 a hazaiaknak. Miközben ismerősöm sunyi félmosoly mellett a tenyerét dörzsölve jegyzi meg, hogy „Parázs kis harminc perc várható még...”, a helyi tánccsoport (öt lány meg egy lányos fiú...) szórakoztatja a miklósiakat és a csapatukat elismerésre  méltó módon buzdító csömöri ifistákat. A fiúk valóban tüzes módon kezdenek – mintha legalábbis lángok falnák a labdát, úgy dobálják az oldalvonalon túlra és az ellenfél kezébe. Egy-két perc után azonban megnyugszanak a játékosok, s egy ejtéssel – Törő Szabolcs is megirigyelte volna az estében, cundermozdulatból indított mozdulatot... – kiegyenlít a Csömör, s a vendégek a vezetést is átveszik, ám a két csapat fej-fej mellett érkezik a hajrára. A miklósi közönséget közben mintha kicserélték volna, a hazaiak legvérmesebbje – természetesen 2009-es, bajnokcsapatos pólóval feszítve – az egyik pillanatban gólt ünnepelve rázza az öklét, majd a következőben is ugyanezt teszi – a játékvezető felé gesztikulálva erősen. Amikor másfél perccel a meccs vége előtt a TKE 29–28-ra átveszi a vezetést, még a polgármesterasszony is összeszorítja a kezét örömében, és azt már senki nem bírja ülve amikor fél perccel a dudaszó előtt kiállítják a hazaiak egyik legjobbját. Őrjöng az ötszáz néző – s jobb a hangulat, mint amikor a Veszprém játszik hazai pályán (a Csömör ellen). S hogy a mese kerek legyen, a csömöriek „természetesen” elrontják az utolsó támadást, a TKE pedig 29–28-ra megnyeri a mérkőzést. Egy kupacban a csapat, ünnepel a csarnok, zúg a „Szép volt fiúk!” – a tudósító pedig megnyugszik.
Epilógus, melyben a mesélő nagy szavakkal búcsút vesz olvasójától...
Nem kétséges, hogy aki szombat este ott volt Törökszentmiklóson a Csömör elleni meccsen, az nem feledi egy könnyen az ott történteket. Nem tudni, hogy a TKE eléri-e a célkitűzését a szezon végén, és megragad a második vonalban – nincs könnyű dolga, a tizennégy csapatból három kiesik –, ám az biztos, hogy egy estére boldoggá tette a törökszentmiklósi embereket (aki nem hiszi járjon utána...) Olyat tettek, amiért érdemes sportolni, érdemes élni.

Kis Gergely: – Gratulálok a csapatomnak a győzelemhez, a szurkolótáborunknak pedig köszönöm a fantasztikus buzdítást, amit hazai NB I/B-s bemutatkozásunk alkalmából nyújtottak. Reméljük, jövő héten dupla ennyi pontunk lesz!