| Újabb sikerek a szivacsosoknál |
|
|
| Írta: Szivacskézi Team |
| 2012. január 31. kedd, 20:39 |
|
A hétvégén, január 28-án már az V. CLAAS Kölyökkézi Kupára került sor Törökszentmiklóson. Az őszi tornához hasonlóan az U8 és U9-es korosztályokban harcoltak a csapataink, mind a lányok, mind a fiúk mezőnyében. Vendégként pedig a Mezőtúr és Túrkeve kézilabdásait fogadtuk. A délelőtt folyamán a kisebbek léptek pályára, ahol a népes közönség a lányok és fiúk mérkőzéseit szurkolhatta végig felváltva. Ebben a korcsoportban mindkét nemben a hazai Törökszentmiklósi KE együttese lett az aranyérmes. A küzdelmeket az U9-es korosztályban folytathatták a lelkes fiatalok. A hazai együttes a fiúknál elsöprő fölénnyel tudott győzedelmeskedni, hiszen a két mérkőzés alatt mindössze 1 gólt kaptak, és 38-at lőttek. Így természetesen nem volt kétség, kinek a nyakába kerül az aranyérem. A lányok nem tudtak megküzdeni az erőfölénnyel, és így bronzérmet szereztek. A remek szereplésnek ezzel még nem ért végett, hiszen a kis „ördögök” kísérhették be a Magyar Kupa negyed döntő mérkőzésen a vendég Balatonfüred, és hazai CLAAS-TKE játékosait. A lelkes kis társaság végig hangos szurkolással éltette a hazai csapatot, és sokan eljátszottak a gondolattal, milyen jó is lenne - egy jó pár év múlva - egy ilyen NAGY csapatban szerepelni!
CLAAS Törökszentmiklósi KE – Mezőtúr (U8, lány) 7:3 (2:0) CLAAS Törökszentmiklósi KE – Mezőtúr (U8, fiú) 14:11 (9:6) CLAAS Törökszentmiklósi KE – Túrkeve (U8, lány) 7:5 (5:2) CLAAS Törökszentmiklósi KE – Túrkeve (U8, fiú) 10:5 (7:1) Mezőtúr - Túrkeve (U8, lány) 7:13 (5:10) Mezőtúr - Túrkeve (U8, fiú) 13:4 (6:3) Végeredmény: U8-lányok I. Törökszentmiklósi KE II. Túrkeve III. Mezőtúr U8-fiúk I. Törökszentmiklósi KE II. Mezőtúr III. Túrkeve
Az eredmények: CLAAS Törökszentmiklósi KE – Mezőtúr (U9, lány) 2:18 (2:7) CLAAS Törökszentmiklósi KE – Mezőtúr (U9, fiú) 15:1 (7:1) CLAAS Törökszentmiklósi KE – Túrkeve (U9, lány) 7:16 (3:14) CLAAS Törökszentmiklósi KE – Túrkeve (U9, fiú) 23:0 (13:0) Mezőtúr - Túrkeve (U9, lány) 12:6 (6:4) Mezőtúr - Túrkeve (U9, fiú) 10:5 (6:4)
Végeredmény: U9-lányok I. Mezőtúr II. Túrkeve III. Törökszentmiklósi KE U9-fiúk I. Törökszentmiklósi KE II. Mezőtúr III. Túrkeve
|