| Ez volt 2011.:szivacskézi,Magyar Kupa,4. hely |
|
|
| Írta: Gönczö Gábor szoljon.hu |
| 2011. december 27. kedd, 11:34 |
|
Évzáró interjú egyesületünk vezetőjével Kis Gergellyel aki nagy örömmel beszélt a szivacsosokról,a Magyar Kupa menetelésről,edző kollégáiról és sok más érdekességről is.
— A rajt előtt kitűzött célunk ez volt. Azt gondolom, tisztességesen helytálltunk, és az őszi szezonban mutatott játék alapján reális helyünkre kerültünk. Mindezt alátámasztja, hogy az előttünk álló mindhárom csapattól kikaptunk. A bajnokság első felére 20 pontot terveztünk, s bár „csak” 18-at gyűjtöttünk, egyáltalán nincs szégyenkezni valónk a negyedik helyezés miatt. Megjegyzem, a két hiányzó ponttal is negyedikek volnánk.
— Ahogy tavaly a Gyöngyös, úgy idén a Cegléd emelkedik ki a Keleti csoport mezőnyéből. Az őket követő négy együttes — ezek egyike mi vagyunk — közel azonos játékerőt képvisel, s közöttük a pillanatnyi forma döntött az őszi meccseken. Tavasszal minden évben jobban szoktunk szerepelni, most is bízom abban, hogy a bajnokság második felében 9-10 győzelemmel legalább ennyi pontot tudunk még gyűjteni. Nagyon szép eredmény volna, ha ebben az erős bajnokságban meg tudnánk tartani negyedik helyünket, ezzel együtt a dobogó a célunk.
— A Dabas mindenképpen összeszokottabb gárda, míg a Békés erős hazai szereplésének köszönheti pozícióját. Cegléden hosszú évek kitartó munkája érik most be, ők jelen állapotukban egyértelműen erősebbek nálunk.
— Nehéz kérdés. Ami tény, hogy törökszentmiklósi kézilabdacsapat még soha ilyen magasságba nem jutott a kupasorozatban. A realitás talaján maradva, mindegyik lehetséges ellenfél erősebb nálunk. Talán a Tata az egyetlen, aki verhető volna, mindenki más ellen minimálisak az esélyeink. Az eszem azt diktálja, jöjjön a Tata, ám szívem szerint a Szegedet vagy a Veszprémet várom. Egyetlen csapat van, akit mindenképpen szeretnénk elkerülni, ez pedig a Gyöngyös. Nagy Karcsi barátomékban mély nyomott hagyott a tavaszi bajnoki vereség, s biztosan mindent elkövetnének a visszavágásért. Ha sikerül egy sztárcsapatot elhozni a városi sportcsarnokba, szeretnénk egy szép napot varázsolni szurkolóinknak.
— Várhatóan nem, sőt nagyon bízom benne, hogy a 2012/2013-as bajnokságot is ugyanez a csapat fogja elkezdeni.
— A Magyar Kupa-szereplés és az őszi negyedik hely mellett erre vagyok a legbüszkébb, hiszen az egész megyében hosszú ideje nem volt ilyen. 12 új csapat színeiben összesen 170 gyermek csatlakozott hozzánk. Az U9-es szivacskézis fiúk februárban régió-elődöntőt játszanak, a hasonló korú lányok szintén szép eredményt értek el. A nagyobbaknál még csak most kezdődött el a bajnokság. Ami a serdülőcsapatunkat illeti, generációváltáson estek át, az elmúlt szezon során sok új embert kellett beépíteni, de az övéké a jövő. A juniorok a vártnál talán picit gyengébben szerepeltek, ám az ötödik hely miatt nekik sincs szégyenkezni valójuk. Tavasszal bizonyára kettőzött erővel hajtanak majd, hiszen többen vannak, akiknek ez lesz az utolsó évük a juniorok mezőnyében.
— Ez az év is tartogatott szép sikereket számunkra, de mindenképpen ezek legelejére kívánkozik az utánpótlás-toborzó kampányunk és az azóta eltelt időszak. Álunkban sem gondoltuk, hogy ennyi kisfiú és kislány fog jelentkezni kézilabdázni. 6-16 éves gyerekek, köztük viszonylag kevesen vannak olyanok, akik már korábban komolyabban játszották volna a sportágat. Augusztusban gyakorlatilag a nulláról kellett kezdenünk majdnem minden korosztályban. Jó látni, hogy azóta mekkora fejlődésen mentek keresztül mind a fiúk, mind a lányok. Noha számítottunk egyfajta morzsolódásra, ez olyannyira nem jött be, hogy mindössze hárman hagyták abba az edzések látogatását. Jelenleg közel 180 gyermek kézilabdázik egyesületünk színeiben, ami országos viszonylatban is nagyon komoly szám. Nem lehetünk elég hálásak a szülőknek, akik legalább olyan lelkesek, mint gyermekeik. Ők is egy igazán nagy csapatot alkotnak, ami lenyűgöz engem, nélkülünk biztosan nem tartanánk itt. Edzőként gyakorlatilag velük együtt került a „mélyvízbe” Göblyös Tibi és Némethné Pötyi, de nyugodtan ide sorolhatom magamat is Szöllősiné Viczián Paulával együtt, hiszen a legkisebbekhez még nagyobb türelem és kitartás kell. Nekem talán annyiból volt könnyebb dolgom, hogy az iskolában a mindennapjaimat is közöttük töltöm, mégis nagy kihívás volt számomra (is) a szivacskézilabda. A napokban zajlanak az Erima Gyermekbajnokság küzdelmei, ahol 12 csapatot versenyeztetünk. Vérmes reményeink most még nem lehetnek, de úgy gondolom, a következő szezontól fogva minden szinten számolni kell majd velünk.
— Az előkészítés már tavaly ilyenkor elkezdődött, majd februárra állítottam össze azt a koncepciót, ami alapján mostanság működik a TKE. Rengeteg munkám és nem sok szabadidőm volt, a kézilabdával keltem és feküdtem mintegy öt hónapon keresztül. A kezdetek kezdetén csak Nyeső Peti és Viczián Paula szerepvállalása volt biztos, ők azonnal igent mondtak. Menet közben csatlakozott hozzánk Göblyös Tibi és Némethné Pötyi. Mindannyian nagy kedvvel és ambícióval láttak neki a munkának. Az utánpótlásunk szakmai irányítása gyakorlatilag ennek a – magamat is beleértve – öt embernek a kezében összpontosul. Egyelőre nagyon jól működik, de azt látni kell, hogy jövőre már kevesek leszünk. Egy, esetleg két edző kell még ahhoz, hogy ne legyen egy kézben három vagy akár még több csapat. Feltétlen meg kell említenem junior csapatunk egyik vezéralakját, Veres Mártont, valamint női együttesünk oszlopos tagját, Koszta Orsolyát, akik a szivacskézi edzéseken segítették a munkánkat. A nyáron biztosan bővül a szakmai stáb, lesznek változások, és részemről egy hosszú, hétéves korszak is lezárul majd.
— Szeptemberben sikeres pályázatot nyújtottunk be a Magyar Kézilabda Szövetséghez, ami jelentős segítség lesz az utánpótlásprogramunk szinten tartásához és fejlesztéséhez. Ezúton is szeretnék köszönetet mondani azoknak a cégeknek, amelyek segítségünkre voltak a pályázaton elnyert összeg előteremtésében. Szintén örülünk annak, hogy mostantól városunk másik kézilabda-egyesülete is érdemben tud az utánpótlásra fordítani, hiszen ők is jelentős, többmilliós összeget nyertek el. Amit feltétlenül tudni kell, hogy ezeket az összegeket kizárólag az utánpótlásra lehet fordítani, s bízunk benne, hogy ez ténylegesen így is lesz majd mindenhol. Az egyesület minden tagjának nevében szeretnék nagyon boldog sikerekben gazdag új évet kívánni minden kedves olvasónak,kézilabda barátnak és a Black Devilsnek! |